Hagyományos cigánypecsenye mangalicából

Hozzávalók:

1 kg mangalica sertéstarja
25 dkg szalonna
6 gerezd fokhagyma
6 evőkanál liszt
4 evőkanál olaj
1 evőkanál pirospaprika

Elkészítés:

1. A tarját megmossuk, vékonyra szeleteljük, a széleit bevagdossuk, hogy sütés közben ne ugorjon össze. Fontos, hogy ne klopfoljuk, mert sérülhetnek a hús rostjai, és akkor keményebb, szárazabb lesz.

2. Keverjük össze az olajat a préselt fokhagymával, a sóval és a borssal, majd tegyük bele a szeleteket, és hagyjuk is a pácban egy órán át.

3. Pihentetés után a lisztet összekeverjük a pirospaprikával, és megforgatjuk benne a tarját.

4. A szalonnát háromnegyedig bevagdossuk, tehát legyen kakastaréj formája, és rakjuk egy serpenyőbe. Megsütjük, majd a húst pakoljuk a visszamaradt zsírba. Hirtelen megsütjük, oldalanként maximum négy-öt perc alatt.

5. Tálaláskor a tetejére sült szalonnát teszünk, és a szafttal is meglocsolhatjuk.

Jó étvágyat!