KUKKONIA MEAT = MINŐSÉG
Nincs még egy olyan sertésfajta, mint a MANGALICA.
A mangalicát a XIX. század első felében tenyésztették ki a Nagy Magyar Alföldön, olyan szívós magyar fajták keresztezésével, amelyek a magyar vaddisznók háziasított utódaitól származtak. A bakonyi és a sumadia sertés keresztezésével kitenyésztett mangalicát a göndör gyapja teszi egyedivé.
A nehéz időkben visszaszorult a fajta tenyésztése és a hagyományos receptek alapanyagai közül fokozatosan eltűnt a mangalicahús. Ma azonban a mangalica nagy visszatérését ünnepeljük. A KUKKONIA MEAT büszkén dicsekedhet a fajta feldolgozásával.
A mangalica vastag, hosszú, göndör szőrének hála a hideg téli hónapokban is legelhet a szabadban. Ennek köszönhetően természetes módon hízik és növeli a zsírtömegét, amely nem tartalmaz káros koleszterint – csak azt, amely "jó" koleszterinnek minősíthető. A tapasztalt hentesek egyetértenek abban, hogy a mangalica húsa sűrűn át van szőve zsírszövettel, ennek köszönhetően nagyon szép, márványos a struktúrája, így alkalmas minőségi sonka előállítására.
A minőségi mangalicahús, hófehér szalonna és kolbász nemcsak finom falatok, amelyek az ízlelőbimbóknak kedveznek, de a kiegyensúlyozott étrend fontos elemei is. A lédús mangalicahús nagy mennyiségű egészséges zsírsavat és természetes antioxidánsokat tartalmaz. A nyers hús sötétebb vörös színű és zsírszövettel borított. A hátszalonna vastagsága elérheti akár a 15-25 cm-t is. A mangalicazsír lágyabb, vékonyabb és alacsonyabb az olvadáspontja, ráadásul nagy mennyiségű, jónak minősíthető koleszterint tartalmaz.
A hagyományos magyar ételkülönlegességek, mint a magyar szalámi vagy a csabai kolbász, a hagyományos recept alapján eredetileg mangalicahúsból készülnek. A mangalicahús iránti igény egyre nő, ezért Szlovákiában is egyre elterjedtebbé válik a fajta.
A mangalica Szerbiából származik. A magyar mangalica a 19. század közepén jött létre a hazai bakonyi és szalontai fajták, illetve a vaddisznó keresztezésével. Főként zsírjáért nemesítették. A disznók a szabad ég alatt legeltek, gyökérrel, bükkel, makkal táplálkoztak és legelték a rétet a szarvasmarhák után. Napjainkban Magyarországon a géntartalék részeként tartják számon. Magyarország mellett – ahol 60 000 példányt tenyésztenek évente –, főként Romániában elterjedt a sertésfajta. A mangalica nagy népszerűségnek örvend Ausztriában, Svájcban és Németországban is. Hazánkban az ősi állatfajták közé tartozik, főként Dél-Szlovákiában nagy hagyománya van a mangalica-tenyésztésnek.
A mangalica legfőbb ismertetőjele sűrű, göndör szőrzete, amely évszaktól függően változik. A fajtának különböző színváltozatai ismeretesek: fehér, vörös és szőke, de léteznek fekete gyapjas sertések is (ezeknek egyik ma is élő változata a fecskehasú mangalica).
A mangalicának nagy, előre hulló fülei vannak. A hím marmagassága eléri a 85 cm-t, súlya a 350 kg-t. A nőstény marmagassága 75 cm, súlya pedig 300 kg. A tenyészérettséget a 11-13. hónapban érik el, és általában 4-8 kismalacot hoznak a világra. A kocáknak 10 tőgyük van. A kismalacok a vaddisznóhoz hasonlóan csíkosak. A vastag szőrzetüknek köszönhetően jól tűrik a hideget és a magasabb hőmérsékletet is, így egész évben a szabad ég alatt legelhetnek. Nem igényelnek sok törődést. A hagyományos sertésfajtákhoz képest ellenállóbbak a betegségekkel szemben, kevésbé érzékenyek a stresszre és nyugodtabbak.
